Rólunk

Az Aspirat State Kft. 2010-ben alakult épületvillamossági termékeket forgalmazó, 100% magyar tulajdonú vállalkozás.

Cégünk alapításakor a több mint 10 éves szakmai tapasztalatunk, valamint korábbi munkahelyeink vezetői elvárásai körvonalazták, hogy vevői kapcsolatainkat a korrektségre, a versenyképes árakra, az átlagon felüli elvárásokra, illetve a gyors és pontos kiszolgálásra alapozzuk.

A piaci trendek és újdonságok figyelembe vételével folyamatosan bővített árukínálatunkban megtalálható minden, amire a villanyszereléssel kapcsolatban szükség lehet.

Munkánk során elértük, hogy a Legrand termékek prémium márkakereskedője, illetve a Schneider termékek szakkereskedése lettünk.

2015-ben megnyitottuk dunaújvárosi üzletünket is, így már két helyen tudjuk ügyfeleinket személyesen kiszolgálni. Az ország egész területére szállítjuk termékeinket végfelhasználóknak, kivitelező vállalatoknak, villanyszerelőknek.